karrier és/vagy család
2019. április 20. írta: renatabagi

karrier és/vagy család

A legfontosabbal kezdem: bármit választasz, teljesen rendben van. Óriási divat arról írni és kutatni, hogy mennyi elvárás van egy nő felé a társadalom irányából. Legyél anya, jó munkaerő, nő, jó szerető, barát, főzz finomakat, sportolj. Legyen önálló kereseted, de azért ne legyél karrierista.

Az sem mindegy, hol élsz. Magyarország egy család centrikus, konzervatív értékrendű társadalom otthona, így nagy a nyomás a nőkön a gyerekvállalásra és elvárás, hogy aki szült, maradjon is otthon évekig. Nem szeretnék, most antrolpológiai cikket írni, így a kultúrák összehasonlítását egy másik napra tűzöm ki. Amiért azonban mégis kitértem erre is, az az, hogy minden relatív és valójában erre a kérdésre is más és más válaszokat kapunk, eltérő helyen vizsgálva.

Azt kérdezed, milyen elvárások vannak egy nő felé? Hol? Melyik országban? Városban vagy falun? Mikor, melyik évtizedben, reggel vagy este? Hány évesen?

Meg kell megválaszolnod ezeket a kérdéseket, ha fontos neked a konformitás és szeretnél valamiképpen megfelelni a kor és mások elvárásainak. Ebben az esetben a válaszok megtalálásához magad körül kell szétnézned, viszonylag kész utakat fogsz találni, melyek már ki vannak kövezve. Ez jóval egyszerűbb, mint kiépíteni egy saját utat, kevesebb konfliktussal is jár (legalábbis a külvilág felé, magadban azért lehetnek belső harcok). Ha viszont kipróbálod és mégsem vagy boldog, vagy már túl vagy ezen és pont ebből próbálsz kilépni, olvass tovább.

Nem kell megválaszolnod ezeket a kérdéseket, ha nem, vagy egyre kevésbé fontosak neked az elvárások, amit a külvilág támaszt feléd. Ebben az esetben a válaszok megtalálásához magadban kell szétnézned és nem fogsz kikövezett utakat találni, csak mintákat és inspirációt olyanoktól, akik szintén ezt választották. Ez nem egy könnyű út és adott esetben konfliktusokkal is jár. Ha azonban megtalálod a magad útját, akkor az útközben megszerzett önazonosság segít, hogy ezekkel ne foglalkozz egy idő után.

 27014015_l.jpg 

Azzal kezdtem, hogy bármit választasz, teljesen oké. Ez így is van, mert én nem gondolom, hogy csak az csinálja jól, aki a saját útját járja, önismeretet gyakorol és “megvalósítja önmagát” – ahogy ez dívik manapság. Akik ezt választják – mint én magam is – általában azért teszik, mert a saját belső vágyaik, érzéseik, egyensúlyuk és a külvilág aktuális elvárásai ellentétben állnak egymással és nem kívánnak egy örök konfliktusban élni. Akinek azonban nincs nagy feszültség a belső vágyai és a társadalmi elvárások, szokások között, az jól teszi, ha ezt az utat követi és éppen olyan jó döntést fog hozni.

Mi kell a kérdés eldöntéséhez?

Őszinte válaszok és önismeret. A kulcs tehát a feszültség, a különbség a bent és a kint között. Van, aki azzal orvosolja ezt, hogy elköltözik egy másik országba, aminek a társadalmi berendezkedése, a nők helyzete, az elvárások közelebb állnak a saját világához. Ez is lehet egy megoldás, de én például bármennyire is szeretek utazni, soha nem vágytam arra, hogy máshol éljek. Megpróbáltam az általam is látott szokások szerint élni, de a fokozódó feszültség bennem végül testi szinten, egy betegség képében mutatta meg azt, hogy változtatnom kell.

Mit mond a pszichológia?

A pszichológia elmélete szerint három lehetőségünk van, ha konfliktusba kerül a bent és a kint (Festinger, 1957). Az első, hogy nem választunk semmit, ami itt ugye elég bajos, mert úgy nem élhetünk, hogy semmit sem csinálunk (ill. gyakorlatilag igen) és itt most én abban próbálok segíteni neked, hogy a karrier és/vagy család kérdést el tudd dönteni, a neked legmegfelelőbb módon.

A másik népszerű lehetőség, hogy választjuk mondjuk a családot és megerősítendő a döntésünk helyességét, elkezdjük leértékelni a másik opciót. Ilyeneket mondunk, hogy: nem tudnék visszamenni dolgozni oda, nem tudnám úgy ellátni a gyerekeket, a férjem sem örülne neki, nem szerettem a munkámat, nem is tudom mit szeretnék csinálni már, jó nekem itthon, stb. Ez beválhat, ha sikerül elég érvet gyűjtenünk mindkét oldalon.

A harmadik lehetőslg, hogy csökkentsük a feszültséget, hogy ha minden olyan érvet, megszólalást, ami a döntésünket támadja, figyelmen kívül hagyunk. Ez a struccpolitika.

 Van egy olyan gondolat is, hogy ha nem tudjuk megváltoztatni a körülményeket, akkor meg kell változtatnunk a hozzáállásunkat. Fentebb már írtam, hogy a körülmények megváltoztatására is van lehetőség, legegyszerűbben úgy, hogy ha az  itthoni elvárások nem klappolnak azzal az úttal, ahogyan mi tervezzük az életünket, akkor keresünk egy olyan országot, ahol igen.

Ha ez nem opció, a feszültség viszont túl nagy benned, akkor marad a következő forgatókönyv: elfogadod a körülményeket, félreteszed a feléd érkező társadalmi elvárásokat arról, hogy kell-e család, gyerek, ha igen, mikor és mennyi és mekkora korkülönbséggel, ha nem kell, akkor jó lesz úgy is. Félreteszed azt, hogy meddig kéne otthon maradni a gyerekkel, mikor “illik” visszamenni dolgozni, ki szerint ki vigyázzon a gyerekre és mit és mennyit dolgozz. Ha idáig eljutottál, az az út fele. A másik fele pedig akkor kezdődik, amikor lefekteted a saját szabályaid és eldöntöd te, hogyan éled az életed.

A bejegyzés trackback címe:

https://anoketszer.blog.hu/api/trackback/id/tr714776472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ilona Márta Tóth 2019.04.21. 18:46:20

Számomra a világ legnehezebb témája, talán mert baromira nem a klasszikus utat jártam soha, nem azt, ami a nagy könyvben meg van írva. Sokszor voltam útkereszteződésben, nem is tudnám megmondani, hogy "jó" döntéseket hoztam-e, az viszont biztos, hogy mindig hallgattam az ösztöneimre vagy éppen "úsztam" picit és figyeltem a jeleket. Lehet, hogy így 5-10-15-20 év távlataiból tekintve mehettem volna egy másik irányba, de soha nem döntöttem kényszerből. Erre pedig büszke vagyok.

Jakabfy Eszter 2019.04.22. 20:07:41

Én amennyire csak lehet, a 90/10 elve alapján élek. Stephen R. Covey azt mondja, hogy az életünk 10%-ára nincsen ráhatásunk, nem tudjuk azt befolyásolni. Viszont az életünk fennmaradó 90%-a tulajdonképpen ezekre a váratlan helyzetekre adott reakcióink összességéből áll.
Tehát a lényeg, hogy bármit is gondolok, a környezetemnek mindenképp lesz arról véleménye. Ahogy erre reagálok, az már csak rajtam múlik. Nagyon sok melóm van benne. Persze nem mindig sikerül úgy éreznem ahogy igazán jó lenne. De rajta vagyok az ügyön. A lényeg, hogy magammal minden helyzetben egyetértsek. :)