Rólam
2019. április 20. írta: renatabagi

Rólam

Bagi Renáta vagyok, pszichológus, édesanya és a Dora Natura cég vezetője. 13 éves korom óta dolgozom és nagyjából ugyanekkortól vágyom családra, gyerekekre. Tanultam, dolgoztam, férjhez mentem, gyereket szültem, elváltam, dolgoztam, céget alapítottam, újra férjhez mentem, ismét gyereket szültem, legyőztem a mellrákot, eladtam a rendelőm és jelenleg a cégemmel foglalkozom. 

Miért "A nő kétszer"? Amióta az eszemet tudom, bennem volt egy kettősség (ikrek a csillagjegyem bien sûr), ami soha nem hagyta, hogy egyetlen dolog lekössön. Minden pólus ellenpólusát is akartam. Szeretem a csendet, sok zenét hallgatok, rajongok a társaságért, imádok egyedül lenni, órákig tudom nézni a gyerekeimet játszani, hogy aztán kipattanjak az ágyból azokon a napokon, amikor az irodában dolgozom.

Kb. 10 évet töltöttem azzal, hogy megtaláljam az egyensúlyt munka és család között, elvárások és a saját utam között. Volt, hogy csak az egyiket csináltam, aztán csak a másikat, néha a kettőt együtt, időnként jól ment, aztán minden összeomlott, majd kicsit túl is feszítettem a húrt. Ekkor jött az életembe a mellrák. Két kis gyerekkel, 30 évesen, nulla családi érintettséggel. Mindent újra kellett gondolnom, de a helyére került.

Nem akarom megkötni a saját kezemet, szeretnék inspirációt, ötleteket, megerősítést adni, kérdéseket feltenni neked, segíteni, hogy megtaláld a saját utad te is. S bár a magánrendelésem egy jó ideig biztosan szünetel most, egy kaput nyitva hagyok a blogon keresztül. Ezen keresztül találkozik a pszichológia, az üzleti élet, az anyaság és 10 év tapasztalata.

dsc_6102.jpg photo: Jánossy Noémi

A bejegyzés trackback címe:

https://anoketszer.blog.hu/api/trackback/id/tr5314776442